„Beppo utcaseprő volt. Szerette a munkáját, és tudta, hogy fontos munkát végez…Söpört az utcát lassan,de megállás nélkül:

lépés-lélegzetvétel-söprés…

Munka után, ha ott ült Momónál,elmagyarázta neki nagy gondolatait.

-Látod,Momó: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná szörnyen hosszú,ennek sose ér a végére,gondolná…

Hallgatott kicsit,majd folytatta:

-Aztán elkezdi az ember,iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lett kevesebb, ami elötte van. Még jobban nekiveselkedik,siet, végül félni kezd…de az utca még mindig ott van elötte.Így nem szabad csinálni. Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre, a következő lélegzetvételre, a következő seprűvonásra.

Eltöprengett,majd hozzátette:

-Akkor örömet okoz. Ez fontos,mert akkor végzi jól az ember a dolgát…Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről-lépésre végigértünk az utcán….”

Michael Ende: Momo